Beszámoló a belsőbárándi fogadóóráról

Megtelt a belsőbárándi közösségi ház január 30-án a képviselő-testületi fogadóóra alkalmából.

Szép számban képviseltette magát a lakosság, így több olyan téma is felmerülhetett, amelyek régóta várnak megoldásra. Természetesen a problémák egy részének megoldására hosszabb időre van szükség, azonban több kérdésre tudtunk választ adni, illetve gyors megoldási javaslatot tenni. Ezúton is köszönjük a lakosság építőjellegű részvételét és hozzászólásait!

Az alábbiakban röviden összefoglaljuk az érintett témákat, egyes esetekben már konkrét lépésekről is beszámolhatunk:

  • Buszmenetrenddel és közlekedéssel kapcsolatos kérdések: A járatok kimaradása jelentős gondot okoz, ezt jeleztük a Volánbusz felé. A kapott válasz szerint kimaradás csak egészségügyi okból (sofőr megbetegedése), vagy műszaki hibából adódóan fordult elő, amely esetekben nem tudtak megfelelő pótlást biztosítani. A buszfordulónál tapasztalható balesetveszély, szűk fordulási lehetőség megszüntetése érdekében megkezdtük az egyeztetéseket a közútkezelővel, erre mielőbb megoldást keresünk.
  • A temető rendezett úton való megközelítése fontos helyi igény. A több mint 600 méter hosszú útszakasz aszfaltozása több tízmillió forintos beruházást jelent, erre az önkormányzatnak jelenleg nincsen saját forrása. A pályázati finanszírozás, valamint az alternatív javítási munkák lehetőségét megvizsgáljuk.
  • Közszolgáltatások elérhetősége: A postai, kormányhivatali ügyintézés, valamint az egészségügyi vizsgálatokon való részvétel könnyítése érdekében heti 1 alkalommal kisbuszos személyszállítást szervezünk Abára. Ezen a napon a járóbeteg szakellátóban az időpontokat is ennek megfelelően fogjuk szervezni.
  • Felmerült a szennyvízcsatorna kérdése, a gerincvezeték kiépítésére kizárólag állami beruházás, vagy pályázati konstrukció keretében van lehetőség. A Fejérvíz Zrt. munkatársaival felvesszük a kapcsolatot az ügyben.
  • Közösségi Ház használata: Február 8-tól Rózsa Dávid személyében helyben elérhető felelőse lesz a közösségi háznak és a rendezvényeknek. Az orvosi rendelő és a váró kifestésére érkezett lakossági felajánlás, ehhez a szükséges anyagot az önkormányzat biztosítja.
  • Közvilágítás és térfigyelő kamerarendszer: A településrész több pontján vannak olyan útszakaszok, ahol problémát okoz a – főként gyalogos – közlekedésben a közvilágítás hiánya. Előreláthatólag napelemes villanyoszlopok telepítésével megoldható a probléma. Igény jelentkezett térfigyelő kamerarendszer telepítésére, ezzel kapcsolatban pontos felmérésekre van szükség.
  • Zöldhulladék-égetés, elhanyagolt ingatlanok: A településrészen problémát jelent a zöldhulladék-égetést szabályozó önkormányzati rendelet betartása, illetve betartatása. Nyomatékosan felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a rendelet értelmében kizárólag szerdai és szombati napokon van lehetőség égetésre, kivéve, ha ezek a napok ünnepnapokra esnek. Több elhanyagolt, gazos ingatlan rontja a településképet, ezek rendezése kapcsán mielőbb felvesszük a kapcsolatot a tulajdonosokkal.
  • A belsőbárándi lakcímek egységesítése fontos feladat, ezek egy része a központi címregiszterben is hibásan szerepel. A lakcímek egy része 8128 irányítószámmal került rögzítésre, ami azonban a posta nyilvántartásában nem szerepel. Ugyancsak probléma, hogy az ingatlanok egy része csak helyrajzi számmal rendelkezik, a házszámok kiosztását mielőbb meg kell oldani.
  • Felelősöket kaptak a helyi ügyek, a belsőbárándiak Pajor Nikoletthez és Rózsa Dávidhoz fordulhatnak az önkormányzatot érintő problémáikkal, akik közvetítik azokat az ügyintézők felé.
  • Érkezett egy kedves felajánlás, rózsakertet alakítanak ki a településrészen a születendő gyermekek után ültetett virágokból.
Megszakítás